Leírás és Paraméterek
Berkesi Zsuzsa Jó leszek című regénye egy kamaszlány történetén keresztül a gyerekekkel szemben elkövetett szexuális abúzussal szembesít.
A szerző ezzel az új könyvével a nem érintettek számára is érthetővé szeretné tenni a gyermekkori szexuális bántalmazás pszichológiai hátterét. Megmutatni, min mennek keresztül az áldozatok, akiknek tudniuk kell, hogy nincsenek egyedül; a kívülállóknak pedig azt kell tudniuk, hogy mennyire nehéz egy ilyen helyzetből szabadulni.
"Régen az apja bejött reggelente, hogy megnézze, miért ég nála a lámpa, de szerencsére már leszokott róla. Azt sem tudta, az anyja tudja-e, hogy alig alszik éjszakánként, sosem merte elmondani neki. Amikor délutános volt, mindig bejött hozzá tizenegy körül, amikor hazaért a munkából, ő pedig mindig úgy tett, mintha aludna. Lelógatta a kezét az ágyról, hogy anyu finoman visszarakja - imádta ezt az érzést, szerette az érintését, szerette azt is, hogy ilyenkor nem kell megszólalnia, nem kell semmit sem csinálnia, átadhatta magát a tapintás melegének. De anyu már úgy gondolta, hogy nincs szüksége erre, mert már "nagylány". Hogy mit jelent ez a nagylány, nem tudta. Nem érezte magát nagynak, igaz, kicsinek sem - évek óta benne volt ez a kettős érzés: nem vagyok már gyerek, nem vagyok felnőtt sem, mi vagyok én tulajdonképpen?
Kicsúszott a lába alól a talaj, úgy érezte, nem bírja tovább. Tegnap próbált az anyjával beszélni - az ezredik ilyen alkalom volt már, hiszen gyötörte a titok, és nem akarta ezt a kínlódást -, de megint nem sikerült. Hogyan lehet ilyet elmondani, gyerünk, mondd már, most kell beszélni, amíg még bírsz - aztán bejött az apja, és minden szertefoszlott."
író | Berkesi Zsuzsa |
Kiadó | Joshua Könyvek |
Kiadási év | 2022 |
EAN | 9786155730382 |
Kötés | füles, kartonált |
ISBN | 9786155730382 |
Oldal | 288 |
Súly | 0.25 kg |
Várható szállítási idő | 2 nap |
Vélemények
Erről a termékről még nem érkezett vélemény.
Írja meg véleményét!